Kövecses Tamás
Fél-országban...
Fél országban félkenyéren
félve mondom halk imámat,
mert fél úr, s fél paraszt vagyok:
misem jut a proletárnak.
Félgőzzel megy itt az élet,
félig sír, és félig mulat,
félig mondott csak a mondat
s az ölelés félmozdulat.
Aki fönt ül, félvállról néz
arra, aki alul ballag,
s az, ha únja, félig harcol
egy félkótya forradalmat.
Bársonyszékben félfenékkel
trónolnak a félistenek
s köszönésül (vagy ki tudja?)
ökölben van a fél kezed.
Fél-hazámnak hívebb fia
nincs nálam e félvilágon,
hivatalban fél vagyok és
félig rongy a nagykabátom.
Szerelmemet félig élem,
útaimat félig járom,
kincseim féldrágakövek,
-nappalom is félig álom..
Csoda-e hát, ha nem telik
tőlem ki egy egész ének,
s félbehagyom fél Petőfi,
félig Ady versikémet?
Kövecses Tamás
Majdnem úgy,
mint vén darázs, aki potrohán
immár idétlenül és ostobán
hordja a csíkos rabruhát ma is
s kit elnézek-bár a hasonlat hamis-
az árnyas ámbitusnak általam
előléptetett két méter cementen,
mert ő, tudom, mégsem hazátlan
és lábaival kis szatyrába kenten
cipeli nektárát a közös kasba,
ahová darázsderekát beadva,
bár fölzúdúlva, ám veszélyre sejtve,
hogy brummogása eljuthat a sejtbe,
vért izzad és csak attól balga-részeg,
hogy tán kitünteti majd a darázsfészek
s a harcban megszakadt darázsderékért
kap majd egyszer egy "Derék Darázs" érmét.
(Csoda, ha mézet nem hordok, se kérek,
csak fullánkomban gyűldögél a méreg?)Majdnem úgy,
Chi non arde non incendia...
Hiába jöttök már, az idvar árva,
bedőlt pajtámon lóg vagy száz lakat,
az égett csűrben ülök kulcsra zárva,
mert magamra gyujtottam a házamat.
Nem gyújthattam mást, hiszen én sem égtem,
nem voltam izzó máglyafény, zsarátnok,
se erdútűz, se messiás-kezében
nem hordott engem fáklyaként a látnok.
Jól megbosszúltam magam, szent haragban:
gyujtogatni többé nem is fogok,
csak füstölögve tovább egymagamban
mint gyertyacsonk, sötéten pislogok.
(Azoknak akik dorgálnak, mondván, hogy mindíg csak bolondságokat írok..)