MENÜ

MAGYAR KRÓNIKA

Ne lopj! A kormány nem szereti a konkurrenciát.


Csuzdi Gábor

Határon túli (vajdasági) magyarként nagyon jólesik, hogy gondolnak ránk, hogy milyen céllal, az már kevésbé... Mindazonáltal soha nem értettem egyet az egésszel. Még az állampolgárság azoknak, akiknek tényleg csak a feje fölött mozdultak el a határok - üsse kő, legyen! De az, hogy olyan helyre szavazni, ahol nem én élek, nem fizetek adót, nem (vagy csak minimálisan) érzem a döntésem hatását (ld. a "Szülőföldön magyarul" diáktámogatás a Gyurcsány-kormány alatt jóval több volt, mint az egyébként a nacionalizmusával mellét verő Orbán alatt.), szóval ahol a döntésemnek nincs nagy súlya számomra, ráadásul, akik pedig a mostani kormány intézkedései miatt menekültek el az országból (ld. London, 100 ezres magyar lakosságával a legnagyobb lélekszámú magyar városok közt van, vagy pl. Bristoli kórház orvoslistája) - ők pedig el vannak lehetetlenítve, ha szavazni akarnak. Ez már sok! Az pedig, hogy választási csalásra használ fel minket Orbán, az pedig több a soknál! Kifejtem bővebben: például én beállíthatok egy zsák szavazattal a szabadkai főkonzulátusra, hogy "Hoztam az adai (bácskai település- megj.) szavazatokat". Simán el lehet csalni. Ráadásul - és ez határon túliként számomra még elborzasztóbb: Hogy tele vagyunk vajdasági magyar párttal, akik az "érdekeinket képviselik", és egyik jobban benne van az Orbán hátsó felében, mint a másik. Kisebbségi baloldali alternatíva nemigen van. Viszont még "jobbikunk" is van, csak "Magyar Remény Mozgalomnak" hívják (Miben reménykedsz, te szerencsétlen? - megj.)... Tehát a szörnyű az, hogy nem is biztos, hogy szükséges elcsalni... Bezzeg milyen éleslátóak voltak a vajdasági magyarok a Milošević-rezsim idején... Pedig ő akkor hasonlóan cselekedett: mindenhova beültette a saját embereit, és - elkeserítő lesz, amit mondok - rengetegen még most, két évtized elteltével is ott ülnek, ahová anno befészkelték magukat, hiába volt több kormányváltás is... És ahogy Milošević tönkretette az országot, szörnyű látnom most, ahogy a módszerek ismétlődnek, és "második hazámmal" is az lesz mint azzal, ahová születtem. Milošević szempontjából Orbán jó tanuló volt... Sajnos... És a vajdasági magyarság szinte madjnem egyemberként megy utána, mint a birka... A más szemében a szálkát (elég méretes szálka volt, mi tagadás) is meglátták, a sajátjukban a gerendát sem veszik észre... És így megy tönkre a jövője egy országnak évtizedekre előre...

"Vigyázó szemetek a Milošević-rezsim módszereire vessétek! Majd Orbán módszereivel összevessétek!"

 


 

 

Közmukik

Közmuki vagyok. Természetesen van hosszabb nevem is: szociális közmunkaprogramban részt vevő dolgozó. De ezt lusták végigmondani az adminisztrátorok az irodán, így lettem közmuki. Az előző életemben biológiát tanítottam egy belbudai gimnáziumban. A mostani életemben növényeket gondozok a parkban. Mert a munkanélküli-központban az irodista kislány szerint ezek a dolgok közel állnak egymáshoz. Amúgy nagyon kedves volt, leültetett, kikérdezett, és valódi lelkesedés látszott rajta, hogy végre valakit megfelelő helyre tud berakni. Hiszen a biológia a növényekkel is foglalkozik, vagyis én jól fogom érezni magam parkgereblyézés meg sövénymetszés közben. Kedvesen buzdított, hogy figyeljek oda a csoporttársaimra, mert a többiek biztosan nem konyítanak a növénygondozáshoz. Csak bárgyún mosolyogtam rá, és bólogattam. Olyan érzés volt hallgatni a szavait, mint amikor az egyik tanítványom leírta a dolgozatában, hogy a nem ivarérett állatok ivartalanul szaporodnak. Ugyanezzel a bárgyú mosollyal húztam be neki a karót. Lehet, hogy ez a karódolog is eszébe jutott a kis adminisztrátornak. A tanár karókat oszt, a kertész karókat dugdos, akkor van közös metszete a két munkának. Máskülönben jól érzem magam a parkban. Az orvosom egyébként is tanácsolta, hogy mozogjak többet a levegőn, az rendbe hozza a vérnyomásomat és a cukromat, amire nem tudok gyógyszert szedni, mert nem tudom kifizetni. Mindketten tudjuk, hogy maximum a kedélyállapotomon javíthat a levegő, de a hasnyálmirigyem ettől még nem fog inzulint termelni. De legalább ezek között a gyönyörű virágok között fogok kómába esni.
Szóval dugdossuk a palántákat a földbe és hallgatom, ahogy a két lány beszélget velem szemben palántázás közben. Mondja az egyik, hogy van egy remek új sampon, ami belülről tölti fel élettel és vitaminnal a hajszálakat, és ő már most érzi, hogy a haja mennyivel erősebb. A másik egyből izgalomba jött, és arról mesélt, hogy olvasta a neten, hogy ha gyakran vágja a haját, attól gyorsabban nő. Nem tudtam megállni, hogy ne szóljak bele. Elmondtam, hogy a hajból csak a fejbőrben levő rész, a hajhagyma élő szövet, maga a haj szaru, és nincs az az isten, ami élettel töltené fel, és felesleges bele a vitamin, mert nincs, amit táplálhatna. A kis barna nő nagyon csúnyán nézett rám, és látszott rajta, hogy egy szavam se hiszi. A másik már nem is hagyta, hogy elmeséljem, hogy a haj hossza genetikailag meghatározott, és legfeljebb az változik, hogy a hajhagymák a test fizikai állapota szerint éppen milyen terhelést bírnak, de a hajvágás ezt nem befolyásolja. Rövidebb haj kevésbé húzza a hajhagymákat, ez igaz, de a hajvágástól nem nő gyorsabban.
Hátat fordítottak nekem, és pusmogva a másik ágyást kezdték palántázni. Szóltam, hogy nem a színterv szerint haladnak, de a magasabb, lófejű lány csak morgott egyet, hogy „hallgasson, tata, mert megbánja”.
Másnap meglepetés ért, mert behívattak az irodába, és a kis adminisztrátor lány, aki korábban olyan kedves volt, borús szemmel fogadott. Hellyel se kínált, és vörösre festett, hosszú körmeivel idegesen piszkálgatta az asztalra kiteregetett papírokat.
Azt mondta, hogy a munkatársaim feljelentettek, hogy zaklatom őket és hogy összeférhetetlen vagyok. Ráadásul akik zaklatással vádoltak, azok nők, vagyis mindenképpen kínos a dolog. Érti ő, hogy magányos vagyok, de ez nem az a hely, ahol az ilyesmit kiélhetem, és nem kell mindjárt azt gondolni, hogy egy nálam iskolázatlanabb fiatal nőnek nincs meg a magához való esze, és majd pont egy ilyen öreg közmuki ölébe hull. Szóval áthelyeztek.
Most utcát seprek. Ketten vagyunk a Bélával. Béla virológus, és korábban ő is a parkban dolgozott, de amikor elmesélte, hogy nem a virágokhoz, hanem a vírusokhoz ért, akkor a többiek félrehúzódtak és nem mertek a közelében lenni, mert ki tudja, miféle nyavalyákat szedett össze élete során.
bevállalta, hogy holnapra megírja a tematikát a Nagykörútra.


 

 

Asztali nézet